Kedves Szülők!
Böhmné Nagy Hajnalka vagyok, matematika tanár.
Munkám mellett, az iskolai oktatáson kívül mindig is érdekelt, hogyan lehet a gyerekekkel tartalmasan és egyben élményekkel gazdagodva sok időt eltölteni.
Az IQ-kuckó program kidolgozójával, Yvette-vel a kislányomon keresztül ismerkedtem meg egy iskolaérettségi vizsgálat kapcsán, majd elkezdtünk járni IQ-kuckóra, amit kislányom nagyon megszeretett, jelenleg már a középhaladó szintet végzi. Ahogy jobban megismertem ezt a népszerű gondolkodásfejlesztő programot, és végigkísértem lányom lelkesedését, fejlődését, elhatároztam, hogy szívesen megismertetném ezt a fantasztikus foglalkozást a szigetvári és a szentlőrinci gyermekekkel is.
Tudom, hogy manapság számtalan program közül válogathatnak, de az IQ-kuckó abban különleges, hogy játékos, élményszerű, kiscsoportos, valamint világszínvonalú játékokkal ismertet meg és a fejlesztést nem teherként, hanem játékként élik át gyermekeink, ezáltal tartalmasan, igényesen töltik el a szabadidejüket. A játékok többek között problémák megoldására, logikus gondolkodásra, kreatív, egyéni megoldásokra, taktikus lépések megtervezésére, önfegyelemre, döntéshozatalra serkentik a gyerekeket, ezáltal hozzásegítve őket olyan képességek kibontakoztatásához, amelyek nemcsak az eredményes tanuláshoz, de később mindennapi életük során is szükségesek lesznek.
Lakóhelyemen, Szigetváron a Pöttyös Játszóházba várom szeretettel a szabadidőben játszani szerető gyermekek jelentkezését:
Hétfő 16.45 óvodás csoport
Csütörtök 17.15 iskolás csoport (1.-2. osztály)
Jelentkezés, bővebb információ: 06 20 470 54 24 vagy iqsziget@freemail.hu
Regisztráció folyamatosan, megfelelő létszám esetén az fent megjelölt helyszínen újabb csoportokat indítunk!
Köszönöm figyelmét!
Üdvözlettel:
Böhmné Nagy Hajnalka


